Luis Enrique közvetve felajánlotta lemondását

Ha a játékosok már nem követnek, távozom – az olasz AS Roma nyáron nagy reményekkel szerződtetett spanyol trénere, Luis Enrique közvetett módon felajánlotta lemondását, ezt viszont direkt formában utasította el Franco Baldani sportigazgató.

A spanyol tréner még hisz a játékosaiban, azt viszont nem tudni, hogy ők hisznek-e még benne

„Ha azt érzem, hogy a játékosok már nem követnek, távozom. Csak a pénz miatt én nem maradok – mondta ki karakánul Luis Enrique. – Azonban ez a pillanatot még nem érkezett el. Nem azért vagyok itt, mert mindenáron ragaszkodom a kispadhoz. Én azért vagyok itt, mert a klubnál hisznek bennem.”

Lehet, hogy a játékosok követik Luis Enriquét – a szakember szerint ezt az érintett játékosoktól kell megkérdezni –, a klubvezetők pedig hisznek a spanyolnak, de hogy valami nagyon nem stimmel a bordóknál, az az eredmények mellett egyéb történekből is világosan leszűrhető. Az Udinese ellen 2–0-ra elveszített bajnoki után Pablo Osvaldo pofozta meg Erik Lamelát, akitől később ugyan bocsánatot kért, de így is kapott 50 ezer eurós pénzbüntetést, és kikerült a firenzei meccsre utazó keretből. A Fiorentina ellen pedig három Roma-játékos – Juan, Fernando Gago és Bojan Krkic – is a kiállítás sorsára jutott

„Az Osvald-esetről nem tudok sokkal többet mondani. Ami a piros lapokat illeti, Juan büntetőt érő kezezése bármikor megtörténhet, Gago egyértelműen hibázott, hogy sárga lapot jelentően szabálytalankodott. Krkic kezezése pedig ösztönös mozdulat volt.”

Luis Enrique megérkezése óta nem tud szabadulni Francesco Totti számára egyre nehezebbnek bizonyuló árnyékától, aki többször kritizálta őt. Ráadásul a közönségkedvenc csapatkapitányt – aki kisebb sérülését követően vethető be ismét – ezúttal végig maga mellett, a kispadon jegelte.

„Természetesen számoltam ezzel is, amikor Olaszországba érkeztem – utalt a Rómában kikezdhetetlen idolra a szakvezető. – Francesco a Roma történetének legjobb játékosa, teljesen természetes, ha a szurkolók a pályára követelik. Kedvelem a szurkolók és a játékosok közötti szoros kapcsolatot. Ami viszont az én edzői munkámat illeti, folytatom az utamat, dolgozom tovább. A futballban nem mindig úgy működnek a dolgok, ahogyan azt a szurkolók hiszik.”

A szezontól sokat váró, ám eddig keveset kapó Roma – 13 fordulót követően 17 ponttal a nyolcadik helyen áll a fővárosi alakulat – a vasárnapi bajnokin Firenzében szenvedett 3–0-s vereséget. A Roma-drukkerek már a stadionban is a spanyol tréner távozását követelték, és az olasz sajtó is erősen hasonló szalagcímeket választott.

„Elveszítette a hitelét”, fogalmazott a Gazzetta dello Sport, míg a Corriere dello Sport a Luis Enrique körül kialakult káoszról ír.

Ugyanakkor Franco Baldani sportigazgató gyorsan lehűtötte a kedélyeket, legalábbis a nyilvánosság előtt, és a vezetőség bizalmáról biztosította a fiatal szakembert.