Sztankovics nagyon eltalálta - Inter-siker Rómában

Az Internazionale várhatja jobb helyzetből a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóját, miután a milánói csapat az első mérkőzésen 1–0-ra nyert a Roma otthonában. A vendégek győztes gólját Dejan Sztankovics szerezte, aki a 45. percben fantasztikus lövéssel vette be Doni kapuját.

 Maicon (balra) és Sztankovics ünnepli utóbbi találatát

Dejan Sztankovics keretes szerkezetbe foglalta az első félidőt, az elején és a végén is bevette a Roma kapuját. A két találat között azonban volt egy-két nagy eltérés. Az elsőt például a játékvezető nem adta meg, mivel kiszúrta, hogy az Esteban Cambiasso hosszú indítására startoló szerb középpályás egy kicsit taszított Juanon, aki így összeütközött a kapujából kimozduló Donival.

Még nem telt el tíz perc sem, amikor Mirko Vucsinics bebizonyította, hogy a Palermo elleni szombati bajnokin kihagyott ziccere nem a véletlen műve volt, az üres kapuval szemben állva bármikor képes hibázni, most is megtette ezt Marco Borriello beadását követően.

Wesley Sneijder nem olyan sután találta el a labdákat, mint a montenegrói csatár, de hiába tüzelt rendületlenül, próbálkozásinak nem sok eredménye volt.

Nem úgy Sztankovics 45. percben eleresztett, tökéletes ívben szálló lövésének, amely végén a labda a jobb felső sarokban kötött ki. Nicola Rizzoli ekkor már semmilyen szabálytalanságot nem látott, így az Inter megszerezte a vezetést. Ez volt Sztankovics negyedik idénybeli gólja, amelyet a tizenhatoson kívülről szerzett.

A Borriello, Vucsinics csatárkettős a szünet után sem villogott, előbbi helyére – aki meg is sérült –, Jérémy Menezt küldte pályára Vincenzo Montella, aki ezen a meccsen nem számíthatott az eltiltott Francesco Tottira.

A francia rendszerint lendületet szokott vinni a „farkasok" játékába, ám most ő sem volt képes erre, az Inter viszonylag könnyedén őrizte egygólos előnyét, ami szemmel láthatóan tökéletes volt számára.

A Roma nemcsak elképzelés, hanem az idő fogytával már igazi meggyőződés nélkül ment előre, Júlio Césarnak nem sok védést kellett bemutatnia.

A 90. percben a csereként beállt Giampaolo Pazzini még jobb helyzetbe hozhatta volna az Intert, ám közelről Doni lábába lőtt.

Maradt tehát a 0–1, ami persze így is a fekete-kékek számára kedvezőbb eredmény.

OLASZ KUPA 
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Roma–Internazionale 0–1 (Sztankovics 45.)
A visszavágót május 11-én játsszák Milánóban.
 
 A MÁSIK ÁGON
Milan–Palermo                                   április 20.            
Palermo–Milan                                   május 5.