Az Udinese a hajrában törte meg a Romát

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójában az Udinese hazai pályán 2–0-ra legyőzte az AS Romát, ezzel átmenetileg élre állt a tabellán. A hazaiak Antonio Di Natale révén kerültek előnybe, majd Mauricio Isla állította be a végeredményt.

 

Az Udinese nehéz mérkőzésen gyűrte le a Romát

A mérkőzés technikai szünettel kezdődött, ugyanis az udinei stadionban némi probléma akadt a kapukkal. Ezek megoldása után újtára indult a labda, melyet az első percekben főképp a hazaiak járattak.

Az Udinese kezdte jobban a meccset, Antonio Di Natale és Pablo Armero volt a legveszélyesebb a hazaiak közül, ám a római védelem állta a sarat. A félidő végéhez közeledve Fernando Gago és Miralem Pjanic okozott némi gondot a hazaiaknak, Samir Handanovic eszén azonban nem sikerült túljárniuk a fővárosiaknak.

A fordulás után a Roma brazil védőjének, Juánnak volt egy veszélyes fejese, ám gól továbbra sem született. Később Pablo Osvaldo lövését hárította bravúrral Handanovic.

A 79. percben tört meg a jég: Giampiero Pinzi ugratta ki zseniálisan a leshatárról induló Di Natalét, az olasz válogatott támadó pedig a kimozduló Maarten Stekelenburg mellett a hálóba helyezett – s találatával beérte a góllövőlista élén Denist. 1–0

A Roma küzdött az egyenlítő gólért, ehelyett a 89. percben újabb gólt kapott: Armero indult meg a bal oldalon, a villámgyors kolumbiai betört a tizenhatoson belülre, majd a kimozduló Stekelenburg mellett okosan középre emelt, ahol az érkező Mauricio Isla közvetlen közelről a hálóba pofozta a mindent eldöntő hazai gólt. 2–0

Az Udinese a három pont begyűjtésével átmenetileg élre állt a tabellán, az eddig kilenc találatot jegyző Di Natale pedig a góllövőlistán került az élre Denisszel holtversenyben. Az udinei együttes eddigi összes hazai bajnokiját megnyerte, s mindössze egy gólt kapott.

 SERIE A
13. FORDULÓ
Udinese–Roma 2–0 (Di Natale 79., Isla 89.)
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Udinese 12 7 3 2 15–6 +9  24
2. Juventus 10 6 4 18–7 +11  22
3. Lazio 11 6 4 1 16–8 +8  22
4. Milan 11 6 3 2 23–14 +9  21
5. Roma 12 5 2 5 15–14 +1  17
6. Palermo 11 5 1 5 14–15 –1  16
7. Napoli 10 4 3 3 13–7 +6  15
8. Genoa 10 4 3 3 14–12 +2  15
9. Chievo 11 4 3 4 10–12 –2  15
10. Parma 11 5 6 14–18 –4  15
11. Siena 11 3 5 3 14–10 +4  14
12. Catania 11 3 5 3 13–18 –5  14
13. Atalanta 11 5 4 2 15–14 +1  13
14. Fiorentina 11 3 4 4 10–9 +1  13
15. Cagliari 11 3 4 4 10–12 –2  13
16. Internazionale 10 3 2 5 13–17 –4  11
17. Bologna 11 3 1 7 9–17 –8  10
18. Lecce 11 2 2 7 9–18 –9  8
19. Novara 11 1 4 6 12–20 –8  7
20. Cesena 11 1 3 7 4–13 –9  6
Címkék: r.udinese