A 18. Labdarúgó-világbajnokságot Németország rendezte. Olaszországot nem sorolták az esélyesek közé. Ennek okai a viszonylag döcögős továbbjutás a selejtezőcsoportból, illetve a Serie A-ban 2006 tavaszán kirobbant bundabotrány voltak. Szinte mindenki Brazíliát kiáltotta ki világbajnoknak a torna előtt.

Olaszország az E csoportban kapott helyet, Ghána, Csehország, és az Egyesült Államok mellett. Az első mérkőzésre Hannoverben került sor, Ghána ellen. Andrea Pirlo és Vincenzo Iaquinta góljaival 2-0-ra győztek az olaszok. A következő mérkőzés az amerikaiak ellen volt, Kaiserslauternben. A durvaságoktól sem mentes mérkőzésen 1 olaszt, és 2 amerikait is kiállított a játékvezető, a vége 1-1 lett.[3] De Rossi 4 meccses eltiltást kapott, McBride lekönyökléséért. Tehát legközelebb csak a döntőben játszhatott. A csoport utolsó fordulója előtt még mind a 4 csapatnak volt esélye a továbbjutásra. Olaszország 2-0-ra legyőzte Csehországot, Materazzi és Filippo Inzaghi találataival.

Ghána közben megverte az USA-t, így ők jutottak tovább. Olaszország csoportelsőként várhatta a következő kört, ahol Ausztrália volt az ellenfél. A két csapat sokáig nem bírt egymással, már mindenki a hosszabbításra készült, amikor Grosso kiharcolt egy tizenegyest. Francesco Totti higgadtan értékesítette, a nyolc közé lőve csapatát.[5] A negyeddöntőben, Hamburgban a meglepetésként idáig eljutó Ukrajna várt rájuk. A meccs simább lett mint sokan gondolták, 3-0-ra nyertek az olaszok, Zambrotta bombagóljával, illetve az aranycipős Toni 2 góljával.[6] 1994 után ismét a legjobb négy között volt Olaszország. Itt a házigazda, régi nagy ellenfél Németországgal kellett megmérkőzni a döntőbe jutásért. A Dortmundban rendezett elődöntőn 117 percig nem esett gól. Ekkor azonban érkezett Fabio Grosso, és Pirlo passzát kapásból a német kapuba bombázta. Gólöröme nagyon hasonló volt Tardelli 82-es gólöröméhez. Ezután a németek kitámadtak, de az olaszok kontratámadásból ismét eredményesek voltak, Del Piero lőtt gólt, eldöntve a mérkőzést.[7] A másik elődöntőben Franciaország 1-0-ra legyőzte Portugáliát, így ők készülhettek a döntőre. Ünneplő tömeg a Circus Maximus-ban, Rómában 2006. július 9-én. A döntőt 2006. július 9-én rendezték Berlinben, az Olimpiai Stadionban, 80 000 néző előtt. A meccs elején hideg zuhany érte az olaszokat. A játékvezető büntetőt ítélt a franciák javára. A labdát Zinédine Zidane pimaszul a felső kapufára lőtte, ahonnan az a gólvonal mögé pattant, ezzel a 7. percben 1-0-ra vezettek a franciák. Az olaszokat nem törte le a gól, magasabb fokozatba kapcsoltak, aminek a 19. percben meglett az eredménye. Pirlo szögletét követően Marco Materazzi bebólintotta az egyenlítő gólt. Innentől kezdve nem esett több gól, a 90 perc leteltével következett a hosszabbítás, aranygólszabály nélkül. A 110. percben Zidane lefejelte Materazzit, amiért piros lapot kapott.[8] Ez szinte meg is pecsételte a franciák sorsát. A hosszabbítást követően jöhettek a büntetők. Az első 3 pár nem rontott.

Ekkor jött David Trezeguet. Ő a kapufára vágta tizenegyesét. Az olaszok nem rontottak egyet sem, így Grosso sorsdöntő büntetőjét követően negyedszer is világbajnoki címet ünnepelhettek Fabio Cannavaro csapatkapitányként Dino Zoff után ismét felemelhette a kupát. Minden olasz örömmámorban úszott. Sokak szerint ha nincs a bundabotrány, az olaszok nem nyertek volna. Ezzel már csak egy győzelemre vannak a brazilok rekordjától. A világbajnokság legjobb teljesítményt nyújtó olasz játékosai: Gianluigi Buffon, Fabio Cannavaro, Marco Materazzi, Andrea Pirlo, Francesco Totti Alessandro Del Piero, Luca Toni és Fabio Grosso voltak.