Nyert a Milan, ikszelt az Inter, a Napoli legyőzte az Udinesét

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójában a Napoli otthon nyert rangadót az Udinese ellen. A címvédő AC Milan simán győzött a Parma ellen – Antonio Nocerino mesterhármast szerzett –, a Roma kikapott a Genoától idegenben. A nápolyi rangadót a házigazda két góllal nyerte meg az Udinese ellen, a Lazio a Cataniával, az Internazionale az Atalantával játszott döntetlent.

Ezúttal Nocerino szerzett mesterhármast a Milanban

A Napoli–Udinese meccset a hazaiak kezdték aktívabban, Marek Hamsík több próbálkozás után betalált ugyan a kapuba Ezequiel Lavezzi bal oldali szabadrúgásából a 18. percben, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot.

A 20. percben azonban valóban megszerezték a vezetést a kékek. Edinson Cavani háttal emelt a tizenhatos jobb oldalán elfutó Lavezzi elé, aki kapásból a kapu bal oldalába bombázta a labdát, 407 perc után tudott betalálva ezzel Handanovicnak (1–0).

Samir Handanovic még egyszer próbára tette az Udinese-szurkolók idegeit. Egy hazaadást követően ugyanis saját védőjére rúgta a labdát, amely visszapattanva róla az ilyen hibákra számító Lavezzi elé pattant, de aztán a kapus javította hibáját és védte a támadó próbálkozását.

A másik oldalon is tudtak azonban izgalmas pillanatokat okozni a zebrák. Giampiero Pinzi szabadrúgására Floro Floresnek kellett visszalépnie, majd ollózó mozdulattal a bal alsóba bombázott, de Morgan De Sanctis bravúrral hárított. A félidő végén, a 44. percben Blerim Dzsemailihoz beadásából Christian Maggio a hazaiak második találatát is megszerezte, miután az ötösön belülre berobbanva a hálóba bólintott. (2–0).

A második félidő már eseménytelenebbül indult. A Napoli csak az 56. percben alakított ki igazán veszélyes helyzetet. Hamsík és Lavazzi játszottak össze a tizenhatoson belül. Utóbbi estében kanalazta a labdát a kapu felé, de Handanovic kiütötte azt az alsó sarokból.

A továbbiakban is a nápolyi gárda dominált. Juan Zúniga került ajtó-ablak helyzetbe egy védelmi hibát kihasználva, de elgurított a bal kapufa mellett. Nem sokkal később Andrea Dossena bal oldali beadását Cavani becsúszva juttathatta volna a hálóba, de centikkel lemaradt a labdáról.

Más már nem történt a mérkőzésen, a Napoli megérdemelten nyert, és továbbra is tartja a lépést az élmezőnnyel. Az Udinese pedig elszenvedte idei első vereségét.

Az Internazionale kék-fekete összecsapásra készülhetett Bergamóban, és egy ponttal távozott, így nem tudta megelőzni a pontlevonástól sújtott Atalantát. A milánóiak a 33. percben kerültek előnybe Wesley Sneijder góljával, a holland irányító tettestársa Fortuna volt – a lövés egy védőn megpattanva jutott be a hazaiak hálójába.

Claudio Ranieri csapata nem tudta megtartani előnyét a szünetig, a szezonban kifejezetten jól kezdő Atalanta ugyanis Germán Denis révén egyenlített. Denis egy bal oldali beadást csúsztatott a kissé kint álló Júlio César kapujába, miután lefejelte Christian Chivut. Az Inter nem tudta kicsikarni a győzelmet, pedig Diego Militónak óriási ziccerei voltak, de a végén vereség is lehetett volna – az Atalanta közvetlenül a lefújás előtt büntetőhöz jutott, de Denis középre tartó tizenegyesét védte az első félidőben megsérült Júlio Césart váltó Luca Castellazzi! Az Internek továbbra sincs két, egymás utáni sikere a bajnokságban – a nerazzurrinak a következő feladat a Juventus lesz a Derby d'Italián.

Továbbra is nyeretlen a Cesena, amely a kizárólag tizenegyesgólokat hozó meccsen ikszelt a Cagliarival. A Bologna Robert Acquafresca góljával győzött Veronában a Chievo ellen, két újonc játszott döntetlen a Novara–Sienán. A Siena Emanuele Calaio' góljával a 80. percig vezetett, de a Novara Giuseppe Gemiti találatával pontot mentett – fordítani viszont nem tudott, így tovább nyújtotta az Inter elleni diadal (szeptember 20.) óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

A Milan hazai pályán nem sok esélyt adott a Parmának, hogy azt ne mondjuk, gyakorlatilag semmit. A mérkőzésen végig a hazaiak akarata érvényesült, ők irányítottak, náluk volt a labda, a vendégek alig jutottak el a rivális tizenhatosáig. Az első félidő közepén teljesen megérdemelten jutottak kétgólos előnyhöz a vendéglátók. Előbb a 30. percben tért ölelő átadás után Zlatan Ibrahimovic gyűjtötte be a labdát, amelyet balról visszagurított a második hullámban érkező Nocerino elé. Utóbbi áthámozta magát védőjén, majd a kapuba lőtt (1–0). Két perccel később egy röviden kifejelt labdát vett le mellett Nocerino a kaputól 18 méterre, a balösszekötő helyén, majd egy pattanás után parádés bombát küldött ballal a jobb felsőbe (2–0). Védhetetlen löket volt. A fordulást követően a Milan támadott, de magát nem túl megerőltetve, részéről letudta a mérkőzés érdemi részét. A 73. percben Ibrahimovic kapott egy indítást, a svéd előbb legyűrte az erőtlenül becsúszni szándékozó Rolf Feltschert, majd a ziccert a bal alsóba helyezte 12 méterről (3–0). Az addig mindössze pár kontrával és egy szép ollózással jeleskedő vendégek szépítettek, Sebastian Giovinco éles szögből lőtt kötény gólt Christian Abbiatinak (3–1). A végére Antonio Cassano parádés emelése, és Nocerino harmadik gólja maradt, ezúttal fejesből (4–1). Nocerino volt a nap hőse, teljesen váratlanul: a Milan 22-ese eddig alig-alig talált be pályafutása alatt a Serie A-ban, most meg háromszor is!

Miroslav Klose 17. percben szerzett góljával a második félidő közepéig vezetett a Lazio pályaválasztóként a Catania ellen, de a vendégek az argentin légiós, Gonzalo Bergessio találatával a 63. percben egyenlítettek.

Harmadik vereségét szenvedte el a Roma, amely Genovában vendégeskedett. A házigazdák a hajráig vezettek szünet előtt szerzett góljukkal, de Fabio Borini találatával a 82. percben némi reményt kapartak össze maguknak a fővárosiak. Érkezett azonban a 89. percben a szlovák légiós, Juraj Kucka, aki másodszor is a házigazdákat juttatta vezetéshez, amely már elégnek bizonyult a három pont megszerzéséhez.

OLASZ SERIE A 
9. FORDULÓ
Napoli–Udinese 2–0 (Lavezzi 20., Maggio 44.)
Milan–Parma 4–1 (Nocerino 30., 32., 92., Ibrahimovic 73., ill. Giovinco 78.)
Atalanta–Internazionale 1–1 (Denis 44., ill. Sneijder 33.)
Cesena–Cagliari 1–1 (Candreva 45. – 11-esből, ill. Nene 20. – 11-esből)
Chievo–Bologna 0–1 (Acquafresca 53.)
Genoa–Roma 2–1 (Jankovics 38., Kucka 89., ill. Borini 82.)
Lazio–Catania 1–1 (Klose 17., ill. Bergessio 63.)
Novara–Siena 1–1 (Gemiti 80., ill. Calaio 17.)
KÉSŐBB
Palermo–Lecce – csütörtökön játsszák
KEDDI MÉRKŐZÉSEK
Juventus–Fiorentina 2–1
AZ ÁLLÁS 
  1. Juventus 8 4 4 13–  6 +7  16
  2. Udinese 8 4 3 1 10–  3 +7  15
  3. Lazio 8 4 3 1 12–  8 +4  15
  4. Napoli 8 4 2 2 12–  5 +7  14
  5. Milan 8 4 2 2 16–12 +4  14
  6. Cagliari 8 3 4 1   9–  6 +3  13
  7. Genoa 8 3 3 2 13–11 +2  12
  8. Roma 8 3 2 3   9–  8 +1  11
  9. Catania 8 2 5 1 10–11 –1  11
10. Siena 8 2 4 2   7–  5 +2  10
11. Palermo 7 3 1 3   9–10 –1  10
12. Atalanta 8 4 3 1 11–  9 +2    9
13. Fiorentina 8 2 3 3   9–  8 +1    9
14. Chievo 8 2 3 3   6–  7 –1    9
15. Parma 8 3 5 10–17 –7    9
16. Internazionale 8 2 2 4 10–14 –4    8
17. Bologna 8 2 1 5   5–12 –7    7
18. Novara 8 1 3 4 11–16 –5    6
19. Lecce 7 1 1 5   6–13 –7    4
20. Cesena 8 3 5   3–10 –7    3
Címkék: r.udinese