A Juventus a hajrában törte meg a Milant

A Juventus Claudio Marchisio hajrábeli góljaival 2–0-ra legyőzte a Milant a Serie A 6. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel visszaállt a tabella élére.

Bonucci és Chiellini (jobbra) nézi a bravúrosan védő Abbiati mutatványát

A mérkőzés elején a Milan játszott enyhe fölényben, ám a Juventus fokozatosan átvette a játék irányítását, és egyre több időt töltöttek a felek a vendégek térfelén.

A milánóiak kezdőcsapatába visszakerült a sérüléséből felépült Kevin-Prince Boateng, aki a 6. percben jónak tűnő beadással hozta volna helyzetbe Antonio Cassanót, az olasz támadó azonban lemaradt a labdáról. Ezen kívül az első félidőben csak egyszer ugorhattak talpra – csak szolidan – a vendégszurkolók, amikor Zlatan Ibrahimovic már lövésre lendítette a lábát, ám a visszafutó Simone Pepe szögletre mentett.

A Juventus jóval többször veszélyeztetett, a legaktívabb Mirko Vucsinics volt a hazaiak közül. A legközelebb is ő járt a gólhoz, a 37. percben 25 méteres lövése után a labda a lécről vágódott a gólvonal elé.

A többi esetben általában Christian Abbiati mentette meg a Milant, bár a 34 éves kapusnak igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia.

A második félidő sem a Milan-helyzetekről szólt, Massimiliano Allegri ráadásul bő egyórányi játék után Cassano helyére Urby Emanuelsont cserélte be. Tíz perccel később Alessandro Nesta is elhagyta a pályát, igaz, ő sérülés miatt.

A torinóiak rendületlenül mentek előre, tüzeltek is rendesen, de vagy rosszul céloztak vagy Abbiati állta útjukat.

A nyomásuk végül a 87. percben érett góllá, amikor a tizenhatosra betörő Claudio Marchisio szépen játszott össze Arturo Vidallal, majd kis szerencsével (Bonera rárúgta a lábára a labdát, amely a kapuba vágódott) mattolta Abbiatit. 1–0

A 89. percben Boateng teljesen feleslegesen kezezett, amiért megkapta második sárga lapját, így a Milan rövid időn belül nemcsak a gólok, hanem az emberek számát tekintve is hátrányba került. A vendégek sorsa a 92. percben pecsételődött meg, amikor az addig remekül védő Abbiati csúnyán bevédte Marchisio kapáslövését. 2–0.

A Juventus tehát ezt a fordulót is az élen zárta, míg a címvédő Milan öt mérkőzés után öt ponttal mindössze a 15. helyen szerénykedik.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 5 3 2 9–3 +6  11
2. Udinese 5 3 2 7–1 +6  11
3. Napoli 5 3 1 1 9–3 +6  10
4. Palermo 5 3 1 1 9–6 +3  10
5. Cagliari 5 3 1 1 8–5 +3  10
6. Roma 5 2 2 1 6–4 +2  8
7. Lazio 5 2 2 1 7–6 +1  8
8. Chievo 5 2 2 1 6–5 +1  8
9. Fiorentina 5 2 1 2 6–4 +2  7
10. Genoa 5 2 1 2 9–8 +1  7
11. Catania 5 1 3 1 5–7 –2  6
12. Parma 5 2 3 6–10 –4  6
13. Novara 5 1 2 2 10–10 0 5
14. Siena 5 1 2 2 4–4 0 5
15. Milan 5 1 2 2 5–8 –3  5
16. Atalanta 5 3 1 1 8–7 +1  4
17. Internazionale 5 1 1 3 7–11 –4  4
18. Lecce 5 1 4 3–9 –6  3
19. Cesena 5 1 4 2–7 –5  1
20. Bologna 5 1 4 2–10 –8  1