Bajban az Inter! A Catania négy perc alatt fordított

Az olasz labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában az Inter 2–1-es vereséget szenvedett a Catania otthonában. A milánói együttes Esteban Cambiasso góljával ugyan még vezetett, de a második félidő elején nagyon hamar fordított a hazai csapat, amely ellen ezután már hatástalan volt a nagyon enerváltan futballozó vendégegyüttes.

A mérkőzés elején úgy tűnt, végre megindul felfelé az Inter. Esteban Cambiasso hamar megszerezte a vezetést a milánói csapatnak. Maicon ívelt keresztbe, a hosszú oldalon érkező argentin pedig kapásból vette be a hazaiak kapuját a 6. percben.

Cambiassónak nagyon megy a Catania ellen. A tar játékosnak ez volt a negyedik gólja a két csapat egymás elleni összecsapásán. Ennél jobban csak a Fiorentinát szomorítja, a firenzeieknek eddig öt gólt rámolt be pályafutása során az argentin játékos.

 

 

A Catania ellen is elhasalt az Inter

A folytatásban azonban nem játszott jobban ellenfelénél az Inter. A Catania többet próbálkozott, négy lövési kísérletéből azonban egyik sem találta el Luca Castellazzi kapuját. A második félidőben aztán nagyon hamar fordított a hazai csapat.

A Catania a második játékrész második percében Sergio Almirón találatával előbb egyenlített, majd Francesco Lodi higgadt büntetőjével az 51. percben már vezetett.

A folytatásban ugyan megpróbált egyenlíteni a milánói csapat, de nagy, kidolgozott helyzete nem volt. Elmondható, hogy nagyon rosszul játszott Claudio Ranieri együttese. Andrea Catellani ráadásul a 81. percben végleg eldönthette volna a három pont sorsát. A csereként beálló szicíliai túl közel került Luca Castellazzihoz, így nem tudta elrúgni mellette a labdát.

A Catania azonban ennek ellenére viszonylag könnyen kihúzta az utolsó perceket, az Inter nem szerzett pontot a mérkőzésen.

SERIE A 
6. FORDULÓ
Catania–Inter 2–1 (Almirón 47., Lodi 51., ill. Cambiasso 6.)
 AZ ÁLLÁS
1. Juventus 5 3 2 9–3 +6  11
2. Udinese 5 3 2 7–1 +6  11
3. Napoli 5 3 1 1 9–3 +6  10
4. Palermo 5 3 1 1 9–6 +3  10
5. Cagliari 5 3 1 1 8–5 +3  10
6. Catania 6 2 3 1 7–8 –1  9
7. Roma 5 2 2 1 6–4 +2  8
8. Lazio 5 2 2 1 7–6 +1  8
9. Chievo 5 2 2 1 6–5 +1  8
10. Fiorentina 5 2 1 2 6–4 +2  7
11. Genoa 5 2 1 2 9–8 +1  7
12. Parma 5 2 3 6–10 –4  6
13. Novara 5 1 2 2 10–10 0 5
14. Siena 5 1 2 2 4–4 0 5
15. Milan 5 1 2 2 5–8 –3  5
16. Atalanta 5 3 1 1 8–7 +1  4
17. Internazionale 6 1 1 4 8–13 –5  4
18. Lecce 5 1 4 3–9 –6  3
19. Cesena 5 1 4 2–7 –5  1
20. Bologna 5 1 4 2–10 –8  1