A Palermónak esélye sem volt a Milan otthonában

A Milan hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Palermót az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának 6. fordulójában. A találkozón egyértelműen a bajnokcsapat játszott fölényben, és megérdemelten nyert. A másik késő esti mérkőzésen a Parma a Napoli otthonából hozta el a három pontot.

Ibrahimovic végig nagyszerűen futballozott

Bár nehezen akart megszületni a Milan első gólja, összességében nagyon simán és teljesen megérdemelten nyertek hazai pályán a „piros-feketék” a Palermo ellen. Az első félidőben is fölényben játszottak a hazaiak, a vezető találatot azonban csak nem sokkal a szünet előtt szerezték meg.

A 40. percben Zlatan Ibrahimovic keresztlabdáját Alberto Aquilani fejelte a kapu elé, ahol az érkező Antonio Nocerino közelről az üres kapuba továbbította a labdát.

Az 54. percben az egész találkozón remekül futballozó Ibra vezette keresztbe a labdát, majd vagy négy védő között találta meg labdájával a kilépő Robinhót, aki közelről elpöckölte a labdát Alekszandrosz Corvasz mellett.

Nem sokkal később végleg eldöntötte a három pont sorsát a bajnokcsapat, bár az is igaz, hogy az újabb gól nélkül sem valószínű, hogy veszélybe került volna a Milan győzelme. A 63. percben azonban Ignazio Abate viharzott le az alapvonalig, majd visszagurított labdáját Antonio Cassano tekerte higgadtan a bal alsó sarokba.

A folytatásban továbbra is a Milan játszott fölényben, a hazai csapat rendre a palermói védelem mögé jutott, többször csak az utolsó passzba vagy a befejezésbe csúszott hiba. A hazaiak könnyedén futballoztak, fél gőzzel is növelhették volna az előnyüket. Corvasz azonban összességében jól védett a találkozón.

Az egyoldalú küzdelemre bizonyíték, hogy a Milan tízszer találta el az ellenfél kapuját a mérkőzésen, míg a Palermo egyszer sem veszélyeztette Christian Abbiati kapuját.

A másik késő esti összecsapáson meglepetés született: a forduló előtt harmadik helyen álló Napoli odahaza kapott ki a Parmától. A mérkőzésen Massimo Gobbi szerzett vezetést a vendégeknek, Giuseppe Mascara a 76. percben egyenlített. Francesco Modesto azonban a 83. percben betalált, erre pedig már nem érkezett nápolyi válasz.

 SERIE A
6. FORDULÓ
Milan–Palermo 3–0 (Nocerino 40., Robinho 55., Cassano 63.)
Napoli–Parma 1–2 (Mascara 76., ill. Gobbi 57., Modesto 83.)
 KORÁBBAN
Catania–Inter 2–1 (Almirón 47., Lodi 51., ill. Cambiasso 6.)
AZ ÁLLÁS 
1. Juventus 5 3 2 9–3 +6  11
2. Udinese 5 3 2 7–1 +6  11
3. Napoli 6 3 1 2 10–5 +5  10
4. Cagliari 5 3 1 1 8–5 +3  10
5. Palermo 6 3 1 2 9–9 0 10
6. Catania 6 2 3 1 7–8 –1  9
7. Parma 6 3 3 8–11 –3  9
8. Roma 5 2 2 1 6–4 +2  8
9. Lazio 5 2 2 1 7–6 +1  8
10. Chievo 5 2 2 1 6–5 +1  8
11. Milan 6 2 2 2 8–8 0 8
12. Fiorentina 5 2 1 2 6–4 +2  7
13. Genoa 5 2 1 2 9–8 +1  7
14. Novara 5 1 2 2 10–10 0 5
15. Siena 5 1 2 2 4–4 0 5
16. Atalanta 5 3 1 1 8–7 +1  4
17. Internazionale 6 1 1 4 8–13 –5  4
18. Lecce 5 1 4 3–9 –6  3
19. Cesena 5 1 4 2–7 –5  1
20. Bologna 5 1 4 2–10 –8  1