A Milan előny nélkül utazik Palermóba

A Milan már a 4. percben megszerezte a vezetést, ám végül csak 2–2-es döntetlent játszott a Palermóval a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

 Ibrahimovic betalált ugyan, ám így sem lehet elégedett

Zlatan Ibrahimovic néhány órával a mérkőzés előtt tudta meg, hogy elutasították a Milan fellebbezését, azaz helyben hagyták három bajnokira szóló eltiltását. A svéd támadó így ezt követően csak május 7-én, a Roma ellen léphet pályára tétmérkőzésen, gondolta hát, kihasználja a mostani játéklehetőséget. Négy perc telt el csupán, amikor megszerezte a vezetést csapatának, midőn Massimo Oddo jobb oldali beívelése után az elalvó védők mellett kapásból a bal alsóba belsőzött. 1–0

Sokáig nem örülhettek a piros-feketék hívei, Mauricio Pinilla tökéletes kiugratásával Javier Pastore lépett ki, majd ballal a rövid alsó sarokba tüzelt. 1–1

A bekapott gól után nem tudott felpörögni a Milan, támadásait lassan, körülményesen szőtte, az első félidőben csak kétszer találta el a kaput (Ibrahimovic második lövését Salvatore Sirigu védte közvetlenül a szünet előtt).

A második félidőben sem kellett sokat várni az első gólra, bár erről a San Siróban helyet foglalók nagy része szívesen lemondott volna. Pastore ezúttal előkészítőként jeleskedett, remek ütemű passzal hozta helyzetbe Abel Hernándezt, aki ballal úgy bombázott a hosszú felsőbe, hogy a labda a lécről vágódott a hálóba. 1–2

Massimiliano Allegri előbb Urby Emanuelsont, majd Robinhót cserélte be (Clarence Seedorf és Antonio Cassano helyére), de sokáig nem hoztak eredményt ezek a változtatások, a Palermo életveszélyes kontráiban viszont végig benne volt az újabb találat.

Egy ilyen ellentámadás végén Cesare Bovo lőtt kapásból nem sokkal mellé, így maradt az 1–2, de nem sokáig, mert a másik oldalon Emanuelson jobban célzott. A holland védőnek persze könnyebb dolga volt, az Ibrahimovic által kibirkózott helyzetben illett betalálnia, ő pedig ezt magabiztos lövéssel meg is tette. 2–2

Ezután felpörögtek az események: előbb Pastore csapott le a labdára a szerencsétlenkedő hazai védők között, de ziccerben nem tudott túljárni Marco Amelia eszén, majd Ibrahimovic szeretett volna tizenegyest kapni az ellene (szerinte) elkövetett szabálytalanságért, de a játékvezető továbbot intett.

Az utolsó tíz percben hiába nyomott Milan, nem tudta megszerezni a győztes gólt, így a visszavágót a Palermo várhatja kedvezőbb helyzetből.

OLASZ KUPA 

ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Milan–Palermo 2–2 (Ibrahimovic 4., Emanuelson 76., ill. Pastore 14., A. Hernández 53.)
A visszavágót május 5-én játsszák Palermóban.