Kettős győzelemmel a Schalke búcsúztatta a címvédő Intert

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Inter az első meccsen, hazai pályán elszenvedett 5–2-es fiaskó után az első félidőben Gelsenkirchenben is hátrányba került a Schalke ellen. Raúl mesteri  góljára a második félidő elején Thiago Motta még válaszolni tudott, de a 80. percben Raúl passzából Benedikt Höwedes állította be a 2–1-es végeredményt. A Schalke 7–3-as összesítéssel jutott be az elődöntőbe, ellenfele a Manchester United lesz.

 

 Raúl volt a Schalke vezére az Inter ellen

 Az első percekben az Inter birtokolta többet a labdát, kapura is a vendégek lőttek először az 5. percben Wesley Sneijder révén, de nem volt igazán veszélyes a távoli kísérlet, a Schalke kapusa, Manuel Neuer könnyedén fogta. 

Érdekesség, hogy az Inter a Bajnokok Ligájában 4–0-ra – ezzel az eredménnyel a hazai 2–5 ellenére most továbbjutna az olasz csapat – eddig egyszer, éppen egy német csapat ellen nyert – 2010 szeptemberében a Werder Bremennel szemben. 

A meccs első nagyobb helyzete Raúl előtt adódott, fejesét a 17. percben Júlio César védeni tudta.

Azt nem mondhatjuk, hogy túlságosan eseménydús lett volna az első játékrész. Csaknem negyedóráig jóformán semmi nem történt, majd Jurado ígéretes szólóját Lúcio akasztotta meg – a szlovén játékvezető, Damir Skomina szerint szabálytalanul. Az eset után a brazil védő addig reklamált, mígnem sárga lapot kapott.

Az első veszélyes Inter-lehetőség a múlt heti meccsen hatalmas gólt szerző Dejan Sztankovics nevéhez fűződött, aki 22 méterről vette célba a kaput, a bal felső sarokra tartó labdát Neuer a levegőben úszva szögletre tolta.  

A félidő hajrájában sokáig a Schalke kapuja előtt folyt a játék, de Sztankovics bombáját leszámítva nem veszélyeztettek a vendégek. Sőt, Raúl révén a hazaiak szerezték meg a vezetést!

A spanyol csatár a 45. percben honfitársától, Juradótól kapott egy jó kiugratást, megtolta a labdát az előtte rendkívül „udvariasan” szétnyíló védők mellett, elfektette Césart, majd az üres kapuba lőtt. 1–0 

Raúlnak ez volt az ötödik gólja a BL-ben a Schalke színeiben – a 33 éves támadónak ez volt a 18. találata a BL egyenes kieséses szakaszában, ezzel beállította az ukrán Andrij Sevcsenko rekordját.

Az Inter a Bajnokok Ligája 2010–2011-es kiírásában eddig 20 gólt kapott, többet, mint bármelyik másik csapat.

A második félidőt jól kezdték a vendégek, ugyanis a 49. percben egyenlítettek. Sneijder jobb oldali szögletét követően Lúcio fejelt kapura, labdáját a rövid saroknál érkező Thiago Motta továbbította a gólvonal mögé. 1–1.

A gól nem különösebben pörgette fel az Intert, ugyanis a Schalke kis híján válaszolni tudott: egy kisszöglet után Benedikt Höwedes bevette César kapuját, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.  

A találkozót a helyszínen tekintette meg a Manchester United (a „vörös ördögök" tegnap már búcsúztatták a Chelsea-t) menedzsere, Sir Alex Ferguson, aki a leendő ellenfelet figyelte, ugyanis a Schalke–Inter párharc győztesére az angol, csapat vár a négy között.

A 75. percben Sneijder végzett el szabadrúgást jó 25 méterről, nem sokkal csavart a jobb kapufa mellé. Három perccel később Hans Sarpei kezére pattant a labda a saját tizenhatosán belül, de a játékvezető nem fújta le az estet.

A 80. percben ismét – csakúgy, mint az első gólnál – elaludt a vendégvédelem: Raúl labdájával Höwedes lépett ki, aki senkitől sem zavartatva 14 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 2–1.

Az eredmény már nem változott, a Schalke kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel jutott tovább. A párharc kulcsfigurája egyértelműen Raúl volt, aki a két meccsen két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét csapata sikeréből.