2011.11.19. 20:04 focistablog

Kicsi les nem les! Nyert az Inter a Cagliari ellen

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában az Inter 2–1-re nyert hazai pályán a Cagliari ellen. A milánóiak első gólja azonban még sokáig téma lesz a nemzetközi sportsajtóban…

 

Küzdött a Cagliari, de ezúttal pont nélkül távozik Milánóból

 Nagyon gyengén szerepel a mostani bajnokságban az Inter. Claudio Ranieri csapata a Cagliari elleni mérkőzést megelőzően mindössze a 17. helyen tanyázott, azaz egy pozícióval kerülte el a kiesőzónát. A milánóiak egyik, ha nem a legjobb játékosa, Wesley Sneijder ráadásul megsérült a bemelegítésnél, így ő nem lehetett ott a pályán.

Akik pedig ott voltak, azok sem tudtak túl sok mindent kezdeni. Az első húsz perc gyakorlatilag eseménytelenül zajlott, ezután azonban pár távoli Inter-lövés veszélyt jelentett.

A 21. percben Giampaolo Pazzini lövését hatalmas bravúrral tolta a lécre Michael Agazzi kapus, majd nem sokkal később Mauro Zárate szintén a kapufát találta el – jelezve, hogy azért az Inter mindenképpen szeretné otthon tartani a három pontot.

A játék irányítását fokozatosan átvevő milánóiaknak az első félidőben nem sikerült betalálniuk, a szünet után azonban szerencséjük volt.

Az 54. percben a szünetben becserélt Ricardo Alvarez szabadrúgását követően Pazzini pörgette tovább a labdát, a középen, a kapu előtt helyezkedő Thiago Motta pedig kicsit lesről, kicsit kézzel, de átvette a labdát, és közelről a kapuba lőtt.

A gól megnyugtatta az Intert, s a következő percekben érezni lehetett, hogy megpróbálják eldönteni a három pont sorsát. A 60. percben egy remek kontratámadás végén meg is duplázta előnyét az Inter. A kontra végén Philippe Coutinho húzta befelé a labdát a 16-os vonalánál, majd laposan kilőtte a jobb alsó sarkot.

A Cagliari nem adta föl a harcot, a folytatásban előbb érvénytelenítették egy találatát, a 89. percben pedig szépített. Joaquin Larrivey gólja azonban már túl későn érkezett, az egyenlítés elmaradt.

Antonio Damato játékvezető tevékenysége még sokáig téma lesz…

SERIE A 
12. FORDULÓ
Inter–Cagliari 2–1 (Motta 54., Coutinho 60., ill. Larrivey 89.)
AZ ÁLLÁS 
1. Udinese 10 6 3 1 13–4 +9  21
2. Lazio 10 6 3 1 16–8 +8  21
3. Milan 10 6 2 2 23–14 +9  20
4. Juventus 9 5 4 15–7 +8  19
5. Palermo 10 5 1 4 14–12 +2  16
6. Napoli 9 4 2 3 13–7 +6  14
7. Roma 10 4 2 4 13–11 +2  14
8. Catania 10 3 5 2 12–16 –4  14
9. Siena 10 3 4 3 12–8 +4  13
10. Cagliari 11 3 4 4 10–12 –2  13
11. Atalanta 10 5 3 2 13–12 +1  12
11. Genoa 9 3 3 3 13–12 +1  12
13. Fiorentina 10 3 3 4 10–9 +1  12
14. Chievo 10 3 3 4 8–11 –3  12
15. Parma 10 4 6 12–18 –6  12
16. Internazionale 10 3 2 5 13–17 –4  11
17. Bologna 10 3 1 6 9–16 –7  10
18. Lecce 10 2 2 6 8–16 –8  8
19. Novara 10 1 4 5 12–19 –7  7
20. Cesena 10 3 7 3–13 –10  3

 

Az oldalról

Ez az oldal az olasz labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami az olasz labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Seria A-ban szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen az olasz válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!