Pjanic duplájával a Roma legyőzte a Napolit

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) nyolcadik fordulójának nyitó mérkőzésén a Roma hazai pályán 2–0-ra legyőzte a mérkőzést Paolo Cannavaro kiállítása miatt tiz emberrel befejező Napolit. A „farkasok” mindkét gólját Miralem Pjanic szerezte, az elsőt szabadrúgásból, a másodikat tizenegyesből.

640pjanic.jpg

A kezdeti tapogatózást követően a Roma akarata érvényesült az első húsz percben, előbb Daniele De Rossi, majd Gervinho szerezhetett volna gólt, ám előbbit Pepe Reina fosztotta meg a góltól, utóbbit pedig az a nem elhanyagolható tény, hogy nem hat méter magas és tizenkét méter széles a kapu... Az elefántcsontparti középpályás kissé kisodródva ballal csúnyán az égbe lőtt.

Bő fél óra játékot követően aztán „fordult a kocka". Francesco Totti combsérülést szenvedett, nem tudta folytatni a játékot (helyére Marco Borriello állt), ez pedig alaposan meglátszott csapata játékán.

A vendégek a 35. percben Goran Pandev révén óriási lehetőséget puskáztak el – a macedón csatár egy az egyben lépett ki Morgan De Sanctisszal szemben, de az olasz kapus bravúrral hárított, majd De Rossi nagyot mentett a gólvonal elől –, míg Lorenzo Insigne a bal oldali kapufát is eltalálta.

A kihagyott helyzetek pedig ahogy az lenni szokott, megbosszulták magukat. Az első félidő 49. (!) percében Miralem Pjanic végzett el szabadrúgást – Paolo Cannavaro sárga lapot érő szabálytalanságát követően – a kaputól hozzávetőlegesen 25 méterre kissé balról, és védhetetlenül a jobb felső sarokba csavart. 1–0

A második félidőben sem unatkozhattunk, a játékrész elején Gervinhoót kellett lecserélni – Tottihoz hasonlóan – combsérülés miatt, míg a vendégeknél elment melegíteni Gonzalo Higuaín, aki az utolsó húsz percre be is állt, de csapatán ő sem segíthetett.

Főleg úgy, hogy pályára lépését követően a Napoli tíz főre fogyatkozott, a Roma pedig tizenegyeshez jutott. Alessandro Florenzi beadására Marco Borriello érkezett, akit azonban Cannavaro lerántott, így villant a sárga, ami az olasz védőnek már a második volt.

A tizenegyest Pjanic kíméletlenül a jobb felső sarokba vágta. Reina a másik irányba vetődött, de ha a jó sarkot választja, sem valószínű, hogy hárítani tudott volna. 2–0

A hajrában a Roma kontrákra rendezkedett be, átadta a területet az emberhátrányban is hősiesen küzdő Napolinak, amely azonban nem találta a rést a római falon, így kénytelen volt átlövésekkel próbálkozni. Azokat azonban vagy De Sanctis hárította, vagy nézte végig visszahúzott kézzel, hogy a labda a kapufán csattan. A harmadik verzió De Rossi hősies blokkolásai voltak.

Így viszonylag csendesen ért véget a meccs, a Roma nyolc forduló után is hibátlan – és továbbra is csak egy gólt kapott –, míg a Napoli először szenvedett vereséget a Serie A 2013–2014-es kiírásában.